Ha létezik pavlovi reflexeket keltő buszútvonal, a sziksósfürdői járaté az: sok szegedinek fűződnek ide strandélményei, a hunnectesek pedig időnként céges programok keretében is ellátogatnak az illatos fenyők övezte tóhoz.
Június 10-e reggelén ilyen programból sem akármilyenre indultunk: a cég 20. születésnapja szerveződött a Sziki Vigadóba. A buszról leszállva, rövid séta után meg is érkeztünk a helyszínre. A fürdővel szomszédos, vadregényes terület, a pingpongasztalok és hintaágyak, valamint a tágas, hangulatos beltér alapján nem találtuk meglepőnek, hogy elsősorban esküvőket bonyolítanak itt. A bejáratnál Sojnóczky Sándor fogadott, nyomban húzhattunk egyet a (fordítóirodához illően rafinált elnevezésű) blitzkvíz sorszámaiból, beljebb pedig lélekmelegítők várták az e téren egyelőre inkább óvatos, semmint duhaj vendégeket.
Hasonlóképp nem vettük félvállról a reggeli jelentette kihívást sem. A melegpultos kínálat még akkor is királyinak számított volna, ha hétköznapokon nem lenne többünknek szokása mindenestül kihagyni a legfontosabbnak mondott étkezést – nem számítva természetesen a kávét.
A napot az étkezések mellett az említett blitzkvíz három köre tagolta. A húzott sorszám észben tartása mellett kicsik-nagyok kedvükre fedezhették fel a szabadtéri játékokat, a filagória melletti tavacska lakóinak segítségével a dzsungel törvényeit (az életterükön vízisiklókkal osztozó kecskebékák nem feltétlenül jókedvükben ugrálnak), valamint az italpultot is. Ez utóbbit persze inkább a nagyok környékezték.
Az ebéd ízletes és változatos fogásai előtt (a húsleves emuból készült!) sor került a nap talán legfontosabb programpontjára. Szili Bea kolléga köszöntötte fel a 20 éves Hunnectet, tömören áttekintve a cég történetét, kezdve egészen a korai egy-, pontosabban kétszemélyes időktől. Ezután felolvasta előzetes gyűjtésének eredményét: mindazt, amiért hálásak vagyunk. Korrektség, elfogadás, fejlődési lehetőség, változatos céges programok és a válaszokban is megnyilvánuló humor – a lista jó emlékeztető volt, mekkora utat tettünk meg, és mi mindenből töltekezhetünk a jövőben.
Arról, hogy se a meghatottság, se az ebéd utáni kóma ne uralkodjon el túlságosan a hangulaton, Kőhalmi Ferenc bűvész gondoskodott. A közönség persze a frontális elrendeződésre való buzdítás ellenére is megoszlott: mi, félszegebbek (és/vagy lustábbak) félrehúzódva figyeltük a bűvész előtt izgatottan elhelyezkedő gyerekeket és a vállalkozó szellemű felnőttek patkóját. Szükség is volt a kurázsira, hiszen a pergőtűzként érkező kiszólások címzettjeként ugyanolyan könnyű volt bevonódni az előadásba, mint a mutatványok aktív részeseként vagy akár Jézus Krisztus második eljöveteleként – szerencsére ez utóbbiból sem kerekedtek bibliai horderejű események, csupán fergeteges jókedv. A munkaalapú társadalmat sajátos fénytörésben vizsgáló, gitárral kísért zárószámnak hála pedig magunkkal vihettük a „Dönci, a legény” kezdetű refrén dallamtapadását.
Ha már szó esett a humorról: külön köszönet Sojnóczky Anikónak és Sándornak a blitzkvíz szókincspróbáló feladatainak összeállításáért – és különösen a manzanilla jelentésénél megadható „Godzilla Középföldén élő nagynénje” opcióért. Ez majdnem olyan hathatósan tompította a lassabb játékosok, illetve a kevésbé harcedzett Honfoglaló-veteránok vereségét, mint ahogy – feltehetően – a helyes válaszban megjelölendő szeszesital is.
A többség kissé megilletődve tudatosította, hogy még egy étkezés hátravan: az uzsonnára felszolgált szendvicsek a nap méltó levezetését nyújtották. A takarodó előtt még épp belefért egy-egy utolsó beszélgetés, illetve korsó vagy pohár, a buszt pedig úgy is kényelmesen elérhettük, hogy előtte még a megálló közelében fekvő játszóteret is tüzetes minőség-ellenőrzésnek vetettük alá. Az ételektől-italoktól, a szabad levegőtől, a nevetéstől és a ritkán látott kollégák társaságától feltöltődve és kellemesen elcsigázva csak így összegezhettünk mindent: még 20 ilyen évet és sok-sok ilyen napot!
