A szülői lét nyelvi kérdései

Igazából minden szülő fordító. Az is, akinek egyébként semmi köze a nyelvi iparághoz. Egy szülő onnantól kezdve fordítja folyamatosan a gyereke jelzéseit, hogy a baba először visz be egy rúgást odabent a méhben. A szülő elkezdi tanulni, mit jelent kisbabája fintora, hadonászása, miből derül ki, ha éhes, és mit jelenthetnek azok a szavak, amelyeket a gyerek maga talál ki a beszédfejlődése elején. Ez néha komoly kihívás, egy sor nyelvi rejtvény: az ember olykor elgondolkodik, hogy a babanyelv–magyart mint új nyelvpárt kiírja a LinkedInre.

Aztán ott vagyunk mi, akik nemcsak a gyerekünket fordítjuk, hanem a munkaidőnkben (ha még tudjuk ezt a szót értelmezni) is fordítunk valamilyen konvencionálisabb nyelvpárban. Hiszen eljön az a pont a nyelvi szakember életében, amikor a kicsi gondozása és nevelése mellé visszakúsznak a fordítói megbízások. Könnyen érezhetjük ilyenkor úgy, hogy még a pomodoro technika terén is nehezített pályán játszunk: a kicsi mellett valószínűleg még az általában javasolt 20-25 percnyi zavartalan, szövegre fordított időért is imádkoznunk kell. Igaz viszont, hogy ha pomodoro technikaként gondolunk a dologra, munkavégzésünk még egy apró ember csacsogása, alkotásai és igényei által meg-megszakítva is sokkal hatékonyabbnak tűnik – vagy könnyebb elfogadni a nehézségeit, hiszen menő neve van, és mások önként csinálják. Persze így is érződhet a dolog teljes kudarcnak, és végül a kiskorúak nappal kapnak osztatlan figyelmet, a fordítandó szövegek pedig éjjel. Próbálta már valaki jelezni a fordítóirodáknak, hogy (jelképesen) másik időzónába költözött?

Busy father working laptop

Mit ad nekünk mint fordítóknak a szülőség? A végtelen rugalmasság szupererejét. Ez talán elcsépelten hangzik, de végiggondoltuk már, milyen erős a párhuzam egy nyelvi projekt és egy kisgyerekes nap viszontagságai közt? Ahogy a gyerekekkel töltött mindennapoknak, a fordításnak is megvannak a bevált folyamatai. Egy átlagos napon, átlagos megbízásnál követjük a bevált rutint, és jól boldogulunk. Aztán jön egy váratlan helyzet, egy trükkös szöveg, és borul minden. Ilyenkor vesszük elő a kreativitásunkat, új módszereket vetünk be, vagy éppen utánajárunk, kutatunk, improvizálunk… ha pedig semmi nem válik be, leülünk a földre, magunkhoz öleljük a gyerekünket, és csak ott vagyunk vele. Utána felhívunk egy barátot, tanácsadót, és ventilálunk. A fordításnál adódó reménytelen helyzetekben is járható út, ha elkeseredetten leülünk a földre, és ott töltünk magunkkal egy kis időt – de aztán érdemes itt is felhívni valakit, írni a fordítói közösségnek, a projektmenedzsernek, és egyeztetni, segítséget kérni. Nem kell sok idő, és egyre természetesebben kászálódunk ki a folyamat hullámvölgyeiből.

Nemcsak reziliencia terén erősödünk: miközben gyerekünk növekszik, izgalmas új specializációkra is szert tehetünk. Miután aggódó anyaként vagy apaként órákat töltünk a babatáplálás, a gyerekbetegségek, a válaszkészség vagy az éjszakai (nem-)alvás szakirodalmának beható és többnyelvű tanulmányozásával, egyszer csak azt vesszük észre, hogy komoly szakszókincsre tettünk szert az adott témákban. Ismerjük a legújabb irányzatokat, terminusokat. Tudjuk, hogy a formula nem képlet, és hogy nemcsak egy weboldal lehet „reszponzív” (válaszkész). Tudjuk, hogy hívják az éppen népszerű mesék szereplőit, és a következő audiovizuális projektnél csuklóból nyomjuk az összeset. Ily módon új szakterületeket is felveszünk a portfóliónkba: betekintést nyerünk a popkultúra azon szeleteibe is, amelyek a mi korosztályunk előtt máskülönben ismeretlenek lennének. Ha pedig igazán menő szülő-fordítók vagyunk, a szleng anglicizmusait is igyekszünk megjegyezni… hogy aztán egy szlenges felirat fordításakor az otthoni tesztközönségnek befogott kamasz az arcunkba nevessen, majd sajnálkozó fejcsóválással újabb fél napra visszazárkózzon a szobájába.

Mégis jó eséllyel azon kapjuk magunkat, hogy időközben megszoktuk és megszerettük ezt az élethelyzetet. Szabadúszó fordítóként extrém sokat vagyunk a gyerekünk közelében, gyakran összefutunk napközben, közös életünk mozaikszerű kis élethelyzetekből és találkozásokból áll össze.

Adult work personal life

Olykor talán mentegetőzünk épp írni és olvasni tanuló gyerekünk előtt, aki elborzadva nézi, hogy a mi munkánk csupa írás és olvasás: ő a leckéjébe is beleizzadt, mi meg egész nap erre vagyunk kötelezve. A munkánkkal járó öröm helyett később is csak azt látja, hogy akár feliratos, akár szinkronos filmet nézünk együtt otthon, mi furán motyogunk és méltatlankodunk az orrunk alatt. (Na jó, az is megesik, hogy ujjongva felnyikkanunk.) Már meg sem lepődik, hogy úgy keressük az elkallódott szavakat, mint más a zokni párját. Nagyobb korában, amikor már érdekli a technológia és a kütyük, próbáljuk megcsillantani előtte: van ám a mi szakmánk berkeiben olyan is, hogy nyelvi mérnök. Őt momentán ez sem hatja meg, mégis beleivódik ez az egész nyelvészesdi: szeme sem rebben a szegmens vagy a súlyozott szószám kifejezésektől, bőven ismer idiómákat (nemhiába pufogtál filmnézés közben), és tudja, hogy ha valamit nem ért egy műszaki leírásban, a hiba talán nem az ő készülékében van, hanem félrefordításba akadt.

Végezetül azonban rá kell mutatnunk egy alapvető különbségre a fordítás és a szülői lét között. Egy fordítás megszületésében rengeteg munka van, nyakunkban a határidő rémével – aztán „világra jön” a szöveg, mi pedig elengedjük. Néha persze még rálátunk a későbbi „életére” a lektori vélemény, az LQA vagy a reviewertől kapott visszajelzés formájában, de alapvetően így is „korán kirepül a fészekből”. Gyerekünk születése szintén ijesztő – itt viszont az igazi kaland csak utána kezdődik.

Megosztás:

Kapcsolódó bejegyzések

Mit tehetünk Önért?

Gonda Ágota
+36 62 950 222
+36 30 699 0935