Interjú Magyarósiné Paronai Nórával

Interjú Paronai Nórával borítókép

1. Mikor és hol hallottál először a Hunnect Kft.-ről?

2006-ban nagynéném könyvelőirodájában, ahol éppen akkor friss diplomásként dolgoztam. Nagynéném volt az akkoriban még 4 főt foglalkoztató cég könyvelője. Sándorral 2006 decemberében találkoztam először, amikor pénzügyes kollégát keresett. Így kerültem 2007 februárjában a Hunnect Kft.-hez, miközben a cég könyvelésében is segítettem.

2. Milyen emlékeid vannak az első napjaidról a cégnél?

Addigra már a cég ügyei kapcsán névről mindenkit ismertem, tudtam, ki honnan jött, hány éves. Első napjaim úgy teltek, hogy a nevekhez arcokat társítottam, személyeket ismerhettem meg. 5-en ültünk az utcára nyíló csendes kis irodában. Nagyon családias hangulat volt, egyből megszerettem. Emellett már akkor egy szakmailag jól működő, szervezett csapatba kerültem, ahol mindenki tudta és jól végezte a feladatát. Ez nekem nagyon tetszett, és örültem, hogy részévé váltam.

3. Közgazdaságot és vállalkozásfejlesztést tanultál felsőoktatásban, majd a Hunnect pénzügyi menedzsere lettél. Mindig is érdekelt ez a terület?

A pénzügy világa mindig is vonzott. Általános iskolában szerettem a matematikát és a nyelveket. Ez utóbbi miatt először idegenforgalmat tanultam, de hamar rájöttem, hogy az nem az én világom. A pénzügy sokkal jobban vonzott, így biztosabbá vált, hogy a továbbiakban is ezzel szeretnék foglalkozni.

4. Mi a legemlékezetesebb élményed a céggel kapcsolatban?

Amit a mai napig legjobban szeretek, azok a csapatépítő programok, ezek a legemlékezetesebbek. Szerencsére ilyen élményből több is van. Ilyenkor van alkalmam megismerni a kollégákat, milyen emberek is ők valójában, mit gondolnak az életről.

5. Tavaly a helyettes ügyvezető pozíciót foglalhattad el pénzügyi területen. Szerinted mi szükséges ahhoz, hogy valaki jó vezetővé váljon?

Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor Sándortól ezt a lehetőséget kaptam. Az elmúlt 16 év alatt rengeteget tanultam tőle. Láttam, ahogy a mikrovállalkozás 23 fős céggé növekszik. Szerintem ahhoz, hogy valaki jó vezetővé váljon, szükséges, hogy ismerje azokat, akikkel együtt dolgozik, tudja, milyen szakemberek milyen személyiséggel. Azt gondolom, a jó vezető meghallgatja, megpróbálja megérteni kollégáit, és hagyja azt is, hogy önálló döntéseket hozzanak.

6. Hogyan látod az iparág jövőjét?

Az iparág jövőjével kapcsolatban sokat lehet olvasni, hogy a mesterséges intelligencia és annak újfajta technológiái csökkentik a tisztán fordítás szükségességét. Mégis, azt gondolom, hogy amíg emberek dolgoznak, és ők dolgozzák fel az adatokat, addig szükség lesz erre az iparágra.

7. Kivel és mivel töltöd szívesen a szabadidőd?

Elsősorban családommal töltöm a szabadidőmet. 2022-ben elköltöztünk a Bakony lábához Szegedről, így most már nem kell kilométereket utaznunk ahhoz, hogy dombok és hegyek között kirándulhassunk. A természetben lenni számomra lételem, erőt ad, és elcsendesít. Szeretem az indiai kultúrát. 2010-ben kezdtem klasszikus indiai táncot (Bharatanátjam) tanulni, ami nemcsak egy táncstílus, hanem több ezer éves hagyomány, szakralitás és filozófia. A tánc mellett elkezdtem foglalkozni az indiai kultúrával is, érdekel a védikus mitológia és filozófia.

Megosztás:

Hírlevél feliratkozás

Ha szívesen olvassa cikkeinket, iratkozzon fel hírlevelünkre, és ne maradjon le az új megjelenésekről.

"*" indicates required fields

This field is for validation purposes and should be left unchanged.

Kapcsolódó bejegyzések

20 éves a hunnect borítókép

20 éves a Hunnect

Ünnepeljünk együtt, hiszen a Hunnect Kft. immár 20 éve áll a rendelkezésetekre! Ebből az alkalomból készítettünk egy infografikát, melyen megtalálhatjátok cégünk eddigi legfontosabb mérföldköveit. Indulhat az időutazás?

Tovább olvasom »

Mit tehetünk Önért?

Gonda Ágota
+36 62 950 222
+36 62 950 222