1. Honnan jött a cég elnevezése: Hunnect?
A cégalapítás még a Nagy-Britanniából való hazaköltözésünk előtt, 2002-ben merült fel. Azt már tudtam, hogy Magyarországon és fordítással szeretnék foglalkozni, ezért olyan nevet kerestem, amely utal erre: Hungarian és connection.
2. Milyen a légkör most, 2023-ban a kezdeti felálláshoz viszonyítva, amikor még te fordítottál, majd, amikor pár alkalmazottja volt a cégnek?
2003-mal összehasonlítva már minden más. Ahogy fejlődött a cégünk, úgy érzékeltem a változásokat. Az induláskor én voltam a cég, fordítottam, lektoráltam, menedzseltem, alvállalkozókat kerestem, és igyekeztem minél több potenciális ügyfelet meggyőzni arról, milyen jók és profik vagyunk. Ez húsz éve történt, és azóta nagyon sok lefordított szót gyártottunk.
A folyamatos fejlődés és növekedés eredményeképpen 2020-ra már huszonhárom munkatárs dolgozott a cégnél, és 2020 márciusában ezt a huszonhárom munkatársat kellett a covid miatt home office-ba küldenünk. Az ezt követő két év mindenre rányomta a bélyegét, sok esetben visszafordíthatatlanul. Egyik kollégám szavait idézve: „ez az új világrend”.
Mint mindenki másnál, itt is nagyon sok minden megváltozott. Ami biztosan maradt, az a minőségi munka és az igény, hogy valahogy fogadjuk el ezt az „új világot”. Ez 2022-re valamennyire jobb irányt vett, de én még mindig szokom az új valóságot.
3. Visszatekintve, mi volt a legörömtelibb, legemlékezetesebb pillanatod a cégnél?
Több ilyen is volt. Egyik, amikor a munka mellé belefért egy-egy közös szabadidős program, céges nap, kirándulás, és láthattam a kollégáim „nem hivatalos” arcát is. Ugyancsak felemelő számomra, amikor a kollégáimat látom előadni egy-egy szakmai napon, látom azt a felkészültséget, szakmai elkötelezettséget, amit – vélhetően – itt, a Hunnectnél tanultak. Erre vagyok talán a legbüszkébb.
4. Mi a siker kulcsa szerinted?
Mindig hallgassunk az ösztöneinkre, és ne akarjunk – cégvezetőként – mindent egyedül eldönteni. Hiszem, hogy mindig sikerült olyan munkatársakat találnom, akik tudtak azonosulni a céljainkkal, és teljes erővel azon dolgoztak, hogy ezeket megvalósítsuk.
5. Mi formálja az üzleti céljaid?
A cégünk első éveiben, amikor már voltak alkalmazottaim, az fogalmazódott meg bennem, hogy azért, aki eljön hozzánk dolgozni, munkaadóként felelősséggel tartozom. Ezt azzal igyekeztem és igyekszem a mai napig elérni, hogy stabil, megbízható munkahelyet biztosítok mindenkinek, aki itt szeretne dolgozni. A cég növekedését is ennek rendeltem és rendelem alá, kockázatokat csak nagyon ritkán vállalva.
6. Milyen mértékben formálták a cég dolgozói a cég mai arculatát?
100%-ban. Amikor csapatmunkáról beszélünk, elsősorban egymás támogatására, a célok közös erőfeszítéssel való elérésére gondolunk. Úgy gondolom, hogy a Hunnectnél ezt mindenki megtapasztalhatta, új munkatársaink betanításának is ez az egyik alappillére.
7. Milyen víziód van a céget illetően? Mi a legnagyobb kihívás ebben az évben?
Jó lenne a 2020–2021 utáni covidos időszakot magunk mögött tudni úgy, hogy a home office és az azt megelőző tizenhét évnyi irodai munka előnyeit minél sikeresebben ötvözzük ebben az új világban. Most egy mindenkinek megfelelő, a munkahelyi és közösségi szempontokat is figyelembe vevő munkahely kialakítását tartom a legfontosabbnak. Az alapelveink és értékrendünk pedig ezután sem változik.