Sok más vállalkozáshoz hasonlóan minket is váratlanul ért a kormány 2022. július elején tett bejelentése, amely szerint szeptember 1-jétől jelentősen átalakul a 2013 óta fennálló kata, azaz nem olyan formában lesz elérhető, mint eddig, és a korábbinál csak egy jóval szűkebb kör választhatja ezt a kedvező adózási formát.
A hír kapcsán komoly aggodalommal tekintettünk az elkövetkezendő hetek felé, hiszen a magyar fordítóink nagy része ezt az adózási formát választva dolgozott nekünk, azonban ezt a lehetőséget a katatörvény megváltozásával elvesztették. Tartottunk tőle, hogy az alvállalkozóinkat mi is elveszítjük a törvénymódosítás miatt, ezért első lépésként egy személyre szóló levélben tájékoztattuk őket arról, hogy mellettük állunk, és tisztában vagyunk vele, hogy nehéz döntés előtt állnak. Biztosítottuk őket afelől, hogy munkájukra továbbra is számítunk, és felajánlottuk segítségünket arra az esetre, ha kérdéseik lennének.

Ezzel párhuzamosan cégen belül is kerestük alvállalkozóink számára a legjobb megoldásokat. A pénzügyön dolgozó kollégáink folyamatos kapcsolatban álltak a cég könyvelőjével, és egyeztettek a lehetőségekről. Fordítóinknak is azt javasoltuk, hogy ők is tegyenek hasonlóan: keressenek fel egy adózási kérdésekben jártas szakembert, és kérjenek személyre szóló javaslatokat.
A mi oldalunkról minden katás alvállalkozónknak megadtuk a lehetőséget, hogy augusztus 31-gyel kiszámlázhassák azokat a munkákat, amelyeket augusztusban végeztek számunkra, így biztosítva azt, hogy ne lépjük túl a kata adózási határidejét.
Augusztus végére a könyvelésben és adózásban jártas szakértőkkel való konzultációk után mi is és az alvállalkozóink is tisztábban látták lehetőségeiket. Nagy örömünkre szolgált, hogy a többség amellett döntött, hogy folytatja a fordítási munkát, és velünk marad. Alvállalkozói csapatunk 95%-a adózási, illetve cégformát váltott, így velük továbbra is tudjuk folytatni a közös munkát. Sajnos volt néhány olyan alvállalkozónk is, aki vagy elköszönt a szakmától, vagy úgy döntött, hogy alkalmazotti formában viszi tovább hivatását.
A maradóknak köszönjük a rendíthetetlen bizalmat és lojalitást, azoknak pedig, akiktől most akaratlanul is el kellett köszönnünk, minden jót és sok sikert kívánunk a jövőre nézve is!