Kolbászok és helyesírás

Kolbászok és helyesírás borítókép

Kollégáink kezdeményezésére 2022 utolsó harmadában a Hunnect munkaközösségének nagy része részt vett egy 10 alkalomból álló helyesírási kurzuson, amelyet dr. (igen, a dr. rövidítés kisbetűvel kell írni, ha nem mondatkezdő szerepben áll) Zs. Sejtes Györgyi, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodájának intézményvezető és kutatótanára tartott. Ahogy korábban írtuk, fontosnak tartjuk, hogy akár nyelvi, akár informatikai szempontból a lehető legnaprakészebbek maradjunk, mert a szakmánk gyorsan változó elvárásai mellett ez elengedhetetlen.

A mostani kurzus természetesen nem volt kötelező (már csak azért sem, mert kedd reggelente, munkaidő előtt tartottuk), viszont – épp ezért – fontosnak éreztük minden alkalmat rögzíteni, hogy az esetleges hiányzók visszanézhessék, és a következő alkalomra akár kérdéssel készüljenek az elhangzottakkal kapcsolatban. Sőt, ezentúl az újonnan érkező kollégáknak is lehetőségük lesz visszanézni ezeket a felvételeket.

Természetesen nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy egy 10 alkalmas kurzustól hirtelen helyesírási gurukká váltunk, hiszen épp az volt a tanfolyam célja, hogy alkalmazott szövegek alapján meglássuk, kollégáink körében melyek a problémásabb helyesírási kérdések, és azokra keressünk választ a rendelkezésre álló szabályok alapján.

Így többször is előfordult, hogy élénk nyelvészeti elmélkedésekbe bocsátkoztunk. Sajnos rá kellett jönnünk, hogy A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása sem tér ki minden, a nyelvhasználók számára kérdéses esetre, és sokszor a szabályokban lévő analógiák sem vetíthetők az adott problémára. Az egyik ilyen kérdést a 115. szabálypontban példaként hozott, számnevekkel kapcsolatos írásmód vetette fel – ötméteres, tizenöt méteres, öt négyzetméteres, tizenöt négyzetméteres –,  ha ugyanis példának vesszük az egyik áruházláncban árult méteres kolbászt (amely darabonként egy méter hosszú), akkor nem mindegy, hogy egy darab tizenöt méter hosszú kolbászról beszélünk (tizenötméteres kolbász) vagy pedig tizenöt darab egyméteres kolbászról (tizenöt méteres kolbász). Ilyenkor bizony a nyelvhasználónak tudnia kell a különbséget jelezni írásban is. És valljuk be: az Akadémián is emberek ülnek, akik nem gondolhatnak mindenre.

Egy biztos: sosem árt, ha az ember keze ügyében akad egy helyesírási szótár (vagy legalább egy internethez kapcsolódó okostelefon), hogy megkereshesse azokat a pontokat, amelyekben esetleg elbizonytalanodik. Ha pedig végképp nem talál választ, akkor ne legyen rest, írjon kérdést a Magyar Tudományos Akadémiának, hátha a 13. kiadásban már azokra a kérdésekre is választ kapunk, amelyekre eddig nem. Így akkor talán mi is nyugodtabb szívvel kolbászolgatunk egy bizonyos üzletlánc sorai között.

Megosztás:

Hírlevél feliratkozás

Ha szívesen olvassa cikkeinket, iratkozzon fel hírlevelünkre, és ne maradjon le az új megjelenésekről.

"*" indicates required fields

This field is for validation purposes and should be left unchanged.

Kapcsolódó bejegyzések

Mit tehetünk Önért?

Gonda Ágota
+36 62 950 222
+36 62 950 222